Áldás, a Jóisten védőszárnya alatt
Elgondolkodtam az életemen, hogy mit kaptam eddig, s úgy találtam, ezt egy normális ember nem kaphatja meg csak úgy magától.
Miért lettem én borász? Édesapám és a testvéreim is építőiparban dolgoznak, s egyedül én vagyok, aki más pályára helyezkedett. Igazából csak tovább szerettem volna tanulni, az építőipar pedig nem vonzott, így kiválasztottuk a Kertészeti Egyetemet. Ebben elég volt, hogy itt laktunk az Egri Borvidéken, bár innen nézve valószínűleg ennek így kellett történnie, mert nagy élvezettel csinálom, ez a munkám, a hobbim, és jól érzem magam a bőrömben.
A dolgok alakulásában egyre inkább a Jóisten gondoskodását látom, főként, ha végiggondolom az életem. Pedig nem ilyen környezetben nőttem fel. Gyermekkoromban megkereszteltek, de nem kaptam vallásos nevelést, egyrészt a kor, másrészt a család beállítottsága miatt sem. Ez a szemlélet teljesen eltűnt az életünkből, csak néha, amikor hazamentünk Szabolcsba, akkor találkoztunk evvel. Tavaly viszont odáig jutottunk már, hogy megkereszteltettem az összes gyermekemet, és szinte napra pontosan a keresztelésemtől negyven évre egyházi szertartás keretében elvettem a feleségemet.
Miért lettem én Istenhívő? Szinte hihetetlen számomra, milyen utat járt be ez a pincészet az első öt évben. Nagyon-nagyon sok momentumot említhetnék.
Egy mindent felülmúló élmény volt például, amikor az első Gál Tibor Bikavér emlékversenyt a Pannon Bormustrán a St. Andrea megnyerte. Mi nyertük meg, mi, akik szinte ittuk Tibor szavait és próbáltuk megérteni, hogy lehet az ember nagy és szakmailag sikeres és vágyakoztunk arra - ahogyan természetesen még most is -, hogy vajon elérhetünk-e egyszer az életben olyan elismerést, mint Ő. Majd mi kaptuk meg először a „világon” az Év kedvelt borászának adományozott Gál Tibor közönségdíjat. Vagy: egy Gál Tibor által ültetett területet a Nagyeged oldalában - amilyen színtű területre egész életemben vágytam - , amelyhez hozzájutni szinte a lehetetlennel határos, sikerült megvennünk. Ez számomra olyan, mint egy örökség. Ez sem lehet a véletlen műve. Nincs mögötte sem tudományos, sem statisztikai magyarázat, de nincs kívülálló személy vagy csoportosulás sem, amely bennünket ezirányba segített, hanem csak történtek a dolgok. Szerintem Tibor ezt akarta.
Ezek a dolgok csak úgy nem esnek meg az emberrel. Hogyha nincs az emberrel a Jóisten, ennyi minden siker, eredmény és jótett nem lehetséges! Én valóban elkezdtem hinni, hogy én a Jóisten védőszárnya alatt vagyok. Nagyon szeretnék minden területen jobb ember lenni. Úgy a szakmában a legjobb eredményeket elérni, mind olyan magatartást folytatni, mely tetsző az Úristen előtt. Ha ez sikerülne, akkor lenne igazán értelme az életemnek.
Miért estem én áldás alá? Nem tudom, de elmondok egy történetet.
Amikor az idén a Pannon Bormustra Bikavér-díjátadójára (amely Gál Tibor Emlékdíj) készültünk, a szervezők megkérték Gromon Tamást, hogy hozza már fel a díjat Egerből, hiszen tavaly a Juhász Testvérek vitték el. Föl is érkeztek, de a Gundel előtt nem találtak parkolót, és addig kavarogtak, amíg Angyalföldre keveredtek, s teljesen eltévedtek. Hitték ezt először. Merthogy a Szent László templom előtt találták magukat (Gál Tibor második keresztneve László volt), s Tamás csak a hely szellemét érezve azt gondolta, be kéne mutatni ezt a kupát a Szűzanyának, ha már itt vannak. Találkoztak egy emberrel, aki elárulta, hogy a templom mögött a plébánost is megtalálják, ha akarják. Nem tétlenkedtek, meg is találták, aki készségesen felajánlotta, hogy meg is áldja a serleget. Bementek a sekrestyébe, de Tamás, látva, hogy tovább is van út, az oltárig, kérte a papot, az oltáron áldja meg a díjat. Be is mentek, felkerült az oltár elé, s ott a pap áldást adott a kupára, a megnyerőjére, azokra, akik isznak belőle, s azokra is, akik a benne lévő borért megdolgoztak.
Aznap este az Áldás – amelynek a címerén egy Angyal van – kapta a Gál Tibor-kupát.
Köszönök Mindent!
Lőrincz György
