fehérbor

St. Andre Örökké 2008

St. Andrea Örökké 2008

.

 

Elismerések: 
Aranyérem – International Challenge du Vin 2010, Bordeaux
Ezüstérem – Decanter World Wine Awards 2010

Boldogságos 2008

A bor képe

A nagyon sűrű térállás (1-1,2 x 0,8m) és a Kovászóhoz hasonlóan biodinamikus szemlélet, valamint a 2008-as év is szükséges volt ahhoz, hogy ez a bor ilyen formájában kerüljön a kedves fogyasztó poharába.

Sűrű szerkezet, mély, ásványos jegyekkel, tiszta, természet-közeli finomságok. Az érlelés kifinomult, épp csak érintőleges a fa jelenléte. Érlelhetőségét 4-5 évben fogalmaznám meg.

Fogyasztása javasolt: 2009 Karácsonyától

Napbor 2008

A bor képe

A St. Andrea szőlőbirtok fehérbora, mely az évjárat adta karaktereket egy harmonikus egyensúlyban szeretné megfogalmazni. A gondolat alapja a hagyomány, miszerint a borvidéken készült borok több szőlőfajta házasításából születtek . Ugyan évente változnak az arányok és változhatnak a felhasznált alapborok fajtái is, de a cél minden évben ugyan az: egy gazdag zamatú, egries stílusú bort megkomponálni, úgy, hogy az minden alkalommal élményt jelentsen.

A 2008-as évjárat jegyei nagyon határozottan érzékelhetőek a boron. 2007-es testvéréhez képest tömörebb, gyümölcsösségét tekintve pedig, inkább az érettebb húsúakat juttatják eszünkbe. Krémessége, vajassága árulkodik a kifinomult hordóhasználatáról és az igen éretten szüretelt alapanyagokról.

Fogyasztása javasolt: 2009 őszétől

1 990 Ft

Akutyafáját fehérbor 2008

Akutyafáját

Gyümölcsösség és lendület. Érett alapanyagból készült, határozott ízvilágú egri bor. Mély tónusok és hosszú zamatok jellemzik.

"... A bor roppant gyümölcsös, fiatal és makrancos, de jó egyensúlyt mutat. Savai vibrálóak, nem uralja a fa, az alkohol is megfelelő mennyiséggel járul hozzá a struktúrához. Biztosra vehető, hogy a bor többre lesz hivatott, mint amire a birtok szánja." Borbarát 2009 ***/****

Ferenchegy Chardonnay 2007

Ferenchegy Chardonnay

…Illatában a újhordós érlelés nyomai valamint finom fűszeresség. Szolíd savvilág, mely része egy jó egyensúlynak. Ezt ugyanis a magas alkohol nem borítja fel. Közepes test, könnyed, finom ízek. Virágos, fehér gyümölcsös karakter. Mintegy 3-5 évnyi potenciál várható. Borkalauz 2009 ****

Elismerések: 
Chardonnay du Monde 2009 Chaintré EZÜST ÉREM

St. Andrea Napbor 2007

Napbor 2007

Az évjárat fehér borai között rendhagyó a friss, egyszersmind tekintélyes jegyekben is gazdag illatvilágával, dinamikus savaival. Ebből adódóan egyensúlya is teljesen rendben, a magasabb alkohol azt nem billenti meg. Direkt hordó hatás csak nyomokban fedezhető fel. Leheletnyi friss retek, gyömbér egyesek szerint jelzésnyi gyanta. Az biztos: a bor koncentrált és komplex, jelentős érlelési tartalékkal.. Borkalauz 2009 ****

Sziráki Chardonnay 2007

Sziráki

Illata virágos is, de inkább gyümölcsös jegyek vezetik. Egyensúlya jó, struktúrája közepesen erőteljes. A fa csak nyomokban tetten érhető. Sok évnyi tartalékkal bír, jól érlelhető. Borkalauz 2009 ****
.
.
.

St. Andrea Pinot gris 2007

Pinot gris

Zárkózott illat, enyhén vegetális karakterrel. Ízvilágát kíméletes savak alapozzák. Az optimálisnál picit több alkohollal. Velük kedves gyümölcsösség jár. Kínál még gyógynövény illatokat, pl. kamillát. Alapvetően egy barokkos bor. Borkalauz 2009 ****

St. Andrea Örökké 2007

"Egy ragyogó, nagyon komplex bor, mind illatban, mind ízben. Csak ifjúsága az akadálya, hogy a legmagasabb osztályba soroljuk. Még van fejlődni való az ízvilágában, letisztult ízképről még nem beszélhetünk. Az alapokban minden megtalálható, a bor 2008 novemberében már élvezettel fogyasztható. *****+" Borkalauz 2009

Elismerések: 
Ezüstérem – International Challenge du Vin 2009, Bordeaux
4 470 Ft
Tartalom átvétel